Ha profi fogászati rendelőt keresel, van egy jó tippem.

implantátum ára

implantátum ára

Számomra egyértelmű minden tavasszal, hogy amint kicsit melegszik az idő, gyakorlatilag kiköltözöm egész napokra az udvarra, amikor home office-ban vagyok. El sem tudom mondani, mennyire szerencsésnek érzem magam, hogy megvan számomra a kis „béke oázisa”, bár volt idő, amikor egy társasházi erkélyen teremtettem meg mindezt, és az sem volt piskóta. De mi tagadás – ez az igazi. Körbevesz a virágok illata, egy kis szellő is jól tud esni a melegben. Persze az irodai lét sem rossz, legalábbis társaság szempontból, de a legjobb otthon…

A múltkor ugyanúgy az udvaron ücsörögtem, amikor „fogas” témában épp annak olvastam utána, hogy mennyi manapság körülbelül egy implantátum ára – ekkor fedeztem fel a fogorvosbudapest.info oldalát. Continue reading

Dohányzásról leszokás keményebb, mint a legszigorúbb fogyókúra

dohányzásról leszokás

dohányzásról leszokás

Azt mondják, hogy ez az egész fejben dől el és hogy minden csak azon múlik, hogy mennyire erős az elhatározás. Ez pusztán egy részigazság. Dohányzásról leszokás – szerintem keményebb, mint a legszigorúbb fogyókúra, ahol aztán reggeltől estig megbolondulsz, hogy üres a hűtő, de neked végig kell csinálni a napot. Nem tudom, hogy ilyenben volt-e részetek, nekem igen. Tulajdonképpen mindkét dologban.

Még a gimis társaságban kezdtem el rágyújtani a bulik alkalmával, aztán az egyetemen is valahogy úgy jött ki a lépés, hogy a baráti társaság dohányos volt. Nem volt mit tenni, mentem én is a tömeggel jó birkaként és rászoktam a dohányzásra. Nem is kicsit! Volt, hogy napi egy dobozzal elszívtam egy keményebb héten és ebben azért bőven akadt cinkosom ebben a közegben. Azt mondtuk, hogy nagy a stressz és azért. Közben meg hát mekkora kamu: helyette sokkal inkább eljárhattunk volna edzeni, vagy bármi mást tenni. De most már be tudom vallani magamnak, ez volt az egyszerűbb út.

Ahogy jöttek a dohányzás káros hatásai, hogy viharos gyorsasággal kezdtek romlani a fogaim, a bőröm megsárgult és folyamatosan krákogtam, úgy fokozódott bennem az érzés, hogy márpedig ettől sürgősen szabadulni kell, ha valaha egészséges anyja akarok lenni egy gyermeknek. És így is tettem. Continue reading

Sebtében megoldódott a gázkazánnal kapcsolatos probléma

gázkazán szerelő

gázkazán szerelő

Anyukám az idősebb korosztály tagja, de a mai napig nagyon aktívan követi a politikát, kultúrát, mindenféle történés után érdeklődik, csak úgy szívja magába az információkat. Ő a legnaprakészebb ember, akit ismerek, ha a világ eseményeiről van szó. Mindig valami új információval, történettel fogad, amivel az én tudásom, ismereteim is bővül. Nagyon jókat szoktunk beszélgetni azokról a témákról, amik megragadják a figyelmét.

Az egyetlen szituáció, amikor kicsit zavarba jött, az volt, amikor az anyukám kazánja meghibásodott. Nem tudta, mit tegyen, így végül a legjobb megoldásnak azt találta ki, hogy felhív engem, hogy segítséget kérjen tőlem abban, hogy megtaláljam neki a megfelelő szakembert a meghibásodás megoldására., amit én nagyon szívesen megtettem.

A gázkazán szerelők számos helyen elérhetők online, így azt gondolnánk, hogy könnyedén található gázkazán szerelő, aki segíthet a kazán hibájának kijavítására, de azért nem mindegy, hogy kit választunk. A szakember választásnál a legfontosabb, hogy megfelelő szakmai ismerettel és gyakorlattal rendelkezzen, és persze az is, hogy meglegyen minden papírja.

Szerencsére rövid időn belül találtam egy tapasztalt gázkazán szerelő szakembert, aki rövidesen ki is érkezett anyukámhoz. A szerelő nagyon kedves volt, kedélyesen elcsevegtek anyukámmal és minden kérdésére szívesen válaszolt, majd pedig neki is állt megvizsgálni a problémát. Kiderült, hogy mi okozta a meghibásodást, amit ott helyben meg is tudott oldani, így nem volt szükség arra, hogy még egyszer kijöjjön. Continue reading

Nyomtatott ragasztószalag a Duna Shop kínálatából.

nyomtatott ragasztószalag

nyomtatott ragasztószalag

Akár logóval is el lehet látni azokat a ragasztószalagokat, amiket a dobozok csomagolására használnak. Általában ez akkor kell, mikor kiszállítással rendel valaki egy terméket. Ilyenkor mindenképp zárható csomagolásban kell kiszállítani az árut. Egy sima, felirat nélküli nyomtatott ragasztószalag is tökéletesen meg tud felelni a célnak, viszont, ha szeretnénk rajta feltüntetni a cég, az üzlet logóját, akkor a feliratos változatban is gondolkodhatunk.

De etéren mik a lehetőségek? Aki feliratos nyomtatott ragasztószalag megoldásokra tart igényt, annak tisztában kell lennie az anyagokkal és technikákkal, amelyek közül választhat. a PVC és PP anyagú szalagok esetében mindig feltétel, hogy a rákerülő feliratban 3 színt lehet alkalmazni. Többnyire az áttetsző, transzparens, valamint a barna ragasztószalagokat használják a legtöbbet lezárásra. Az előbbi esetében könnyebb dolgunk van, de a barna szalagnál szem előtt kell tartani azt is, hogy eléggé elüssenek a színek, hogy jól látható legyen a felirat. A nyomtatott ragasztószalag tekintetében a ragasztó anyaga is egy szempont, ami választás elé állít bennünket. Minden kérdésünkre választ kaphatunk a Duna Shop webáruház oldalán, ahol hatalmas választék várja a vásárlókat! Continue reading

Hajóbérlés mindenkinek!

hajóbérlés

hajóbérlés

Elérhető árak mellett szeretné kiélvezni a Balaton nyújtotta szép tájakat kellemes társaságban, barátaival? A kedvező árak mellett elérhető hajóbérlést mindenkinek ajánljuk figyelmébe, melyről a hajóbérlés weboldalon tájékozódhatnak bővebben! Színvonalas választékban sorakozik fel a flotta, amely magába foglalja a mindenkori igényeket, ezáltal bárki megtalálhatja a számára ideális vitorlást, melyhez kisebb és nagyobb hajók állnak rendelkezésre. Continue reading

A munkámat elvesztettem, de a családom mellettem állt.

addiktológia rehabilitáció budapest

addiktológia rehabilitáció budapest

Én tudom milyen érzés az, hogyha az alkohol miatt kicsúszik a lába alól valakinek a talaj. Elvesztettem a munkahelyemet is emiatt, pedig egy nagyon jó munkáltatónál dolgoztam már hosszú évek óta. Asztalos végzettségem van és egy elég jól menő bútor forgalmazónál voltam értékesítési vezető. Az alkohol azonban nagyon lassan és alattomosan tört be az életembe, és már csak akkor döbbentem erre rá, mikor már nagy volt a baj és a munkámat is elvesztettem.

Szerencsémre a családom mellettem állt és elvittek egy addiktológia rehabilitáció Budapest belvárosában található irodájába, ahol megvizsgálták az állapotomat és tartottunk egy konzultációt is, amibe nem csak engem, de a családomat is bevonták. Ez a képviseletük a Bartók Béla úton van, a 11.-ik kerületben. Örömmel fogadtam, hogy alkalmasnak találtak arra, hogy részt vehessek a következő felépülési programjukban, amire majd valahol a Balaton-felvidéken kerül sor. Continue reading

Egyszerűen is kereshet eladó vállalkozások között!

eladó vállalkozások

eladó vállalkozások

Köszönhetően a célzottan cégeladásra és vásárlásra irányuló weboldalnak, ma már sokkal könnyebb lehet felmérni a rendelkezésre álló lehetőségeket azoknak, akik céget szeretnének vásárolni. Az uzletresz.com oldalon kereshet eladó vállalkozások között, amennyiben szeretné egyszerűbben lebonyolítani a keresési folyamatot. A kutatás sok időt vesz igénybe, nem kérdés. Azonban lehet könnyebben is csinálni, anélkül, hogy felesleges energiákat fektetnénk bele! A cégértékesítési portálon kereshet eladó vállalkozások között úgy is, hogy csak azokat a találatokat veszi figyelembe, amelyek megfelelnek az ön elképzeléseinek. Már tudja, hogy melyik városban vagy legalábbis melyik régióban szeretne vállalkozni? Ha meghatározott összeg áll rendelkezésre, akkor árak szerint is lehet szűkíteni a találatokat, így nem kell azokat a hirdetéseket is végigböngészni, amelyek egyáltalán nem férnek bele az Ön elképzeléseibe. Ha azt szeretné, hogy minél előbb megtalálja a megfelelő céget, akkor két platformon is kereshet eladó vállalkozások között: private és standard. Hogy miben különbözik ez a kettő, arról további részleteket tudhat meg az uzletresz.com-on, amely segít abban, hogy megtalálhassa a megfelelő céget, amit megvásárolhat. Continue reading

A kávézás szerelmese vagyok.

Kávéfőző vásárlás – BestMarkt

Kávéfőző vásárlás – BestMarkt

Engem mindig be lehet csalni bármelyik kávézóba. Akár egy baráti találkozóról van szó, akár egy randiról, nálam ez mindig egy nyerő választás.

Miért jó dolog a kávéfogyasztás? Egyszerűen azt is válaszolhatnám, hogy azért mert finom. Egy olyan kávéimádó, mint én, azonban ennél sokkal részletesebb választ is tud adni.

Szerintem nem létezik még olyan ital, amit ennyiféle módon ellehetne készíteni. Ez alatt nem csupán annyit értek, hogy valaki feketén, tejjel, cukorral vagy cukor nélkül szereti. Itt sokkal nagyobb kreativitásra is lehetőség van.

Nem véletlen, hogy szinte minden országnak meg van a saját kávékultúrája. Bármelyik kontinensen is járjunk, egészen biztos, hogy találkozni fogunk olyan kávékészítési megoldásokkal, ahol máshol nem. Szerencsére nem kell elutaznunk ahhoz, hogy ezeket megtapasztalhassuk, hiszen itthon is számtalan igényes kávéház vár ránk, ahol elkészítik nekünk ezeket a finomságokat.

Az az egyik kedvenceim a dél-amerikai kávé fajták. Vannak köztük egészen különlegesek is. Az egyik ilyen úgy készül, hogy a kávémagokat a cukorral együtt darálják, és úgy főzik ki. Ez egy nagyon különleges ízt képes kölcsönözni. Continue reading

Kedvező árú motorolajok az internet varázslatos világából.

motorolaj

motorolaj

Bár az őszi-téli átállást már talán lekéstük, azért így az ünnepek közeledtével talán mindenki egyaránt tud örülni annak, hogyha kap egy-két jó autós tippet. Ez történetesen most fog megtörténni, ugyanis pár gondolatot szeretnék veletek megosztani a motorolajok témaköréből. Ez ugyanis egy olyan téma számomra, ami nagyon is el volt felejtve elég sokáig, pedig sokkal fontosabbnak kellett volna lennie. Vagy legalábbis sokkal inkább fókuszban kellett volna lennie, mint amennyire én abban tartottam. De most próbálok elébe menni ennek és megosztani veletek néhány gondolatot arról, hogy a motorolaj miért is olyan fontos, na meg hogy hol lehet kedvező áron sok termék közül válogatni.

Az olajwebshop.hu egy olyan üzletláncnak a weboldala, akik Budapesten 4 helyen is megtalálhatók. Ezek pedig nem mások, mint a IV. kerületi Munkásotthon utca 52., a XI. kerületi Etele út 26., a III. kerületi Hévízi út 21., valamint a X. kerületi Gyömrői út 115. Ezeken a címeken kereshetjük fel személyesen is az olajwebshop.hu üzleteit, azonban ha kényelmesek vagyunk, vagy egyszerűen csak kevésbé esik útba bármelyik hely, akkor egyszerűbb, ha a neten vásárlunk a webshopban. Continue reading

Hihetetlen mennyi újat tanultam ma!

energetikai tanúsítvány készítés

energetikai tanúsítvány készítés

Rohantam, hogy mindennel időben elkészüljek, mire megérkezik a barátnőm, ugyanis ma én látom őt vendégül. Régen beszélgettünk már, és sok minden történt mindkettőnkkel. Amikor legutoljára találkoztunk mesélte, hogy elkezdték árulni a családi házukat, mert miután a gyerekek kirepültek már túl nagynak bizonyult kettejüknek, és keresnének egy kisebbet. Reménykedtek, hogy hamar elkel majd, de izgult, mert az utóbbi időben nem nagyon ment az ingatlanpiac.

Mikor megérkezett és leültünk enni, szinte azonnal megkérdeztem, hogyan haladnak az eladással. Megkönnyebbülten mondta, hogy képzeljem el, de olyan hamar elkelt, hogy nem is számítottak rá. Nem voltak felkészülve néhány dologra például az energetikai tanúsítvány is hiányzott.

Látta rajtam, hogy nem nagyon értem és valószínű nem vagyok tisztában azzal hogyan is működik az energetikai tanúsítvány készítés. Így hát erről kezdett mesélni, én pedig csodálkozva hallgattam, kérdeztem és figyeltem rá. Continue reading

Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban.

Pannon-Safe Kft - Pénzügyeink biztonságban

Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban

Sokat gondolkoztam, hogy miről is írhatnék ebben a cikkben, ami hasznos, nem unalmas és valóban segítségére tudok lenni az olvasóimnak. Úgy gondoltam, hogy saját példámból – azaz a párom személyes példájából fogok most kiindulni, aki nem olyan régen felfedezett egy remek céget, amikor egy szimpla lakásbiztosítást akart megkötni. Mióta rátalált erre a Kft-re, már több biztosítást is kötöttünk rajtuk keresztül.

Ebben a cikkben be fogok mutatni egy remek céget, ami magánszemélyek, cégek és önkormányzatok pénzügyi döntéseit segíti. A fontos döntések meghozatalán kívül, segít megtalálni a legmegfelelőbb pénzügyi szolgáltatást, hitelt, biztosítást vagy megtakarítási lehetőséget. Ennek a cégnek a neve, nem más, mint: Pannon-Safe Kft – Pénzügyeink biztonságban. Mint említettem, hogy a magánszemélyeknek a segítségnyújtáson kívül a nagyobb vállalkozásoknak és cégeknek segít rendezni és kezelni a kiadásaikat és bevételeiket, átlátni a káoszon, az önkormányzatoknak pedig a beruházásokban és pénzügyi tervezésben segít. Continue reading

Az egyedi pólók koronázatlan királya: a LOLmarkt.

egyedi pólók

egyedi pólók

Egyedi póló nyomtatásra számtalan okból lehet szüksége az embernek: jól jönnek sportesemények alkalmával, de akár leány- vagy legénybúcsúk tökéletes kiegészítői is lehetnek.

A lolmarkt.hu munkatársai azért dolgoznak, hogy ne legyen olyan elképzelés, póló terv, ami ne valósulna meg. Ennek érdekében a webshopban számos, előre megtervezett és elkészített humoros darabot találhatsz. Frappáns feliratok, vagány minták: ezek jellemzik a lolmarkt.hu termékeit.
Természetesen itt nincs vége! Ha egyedi elképzelés van a fejedben, ők tárt karokkal várnak, hogy közösen megvalósítsátok. Ehhez nem kell mást tenned, mint tárcsázni a honlapon is feltüntetett telefonszámukat. Megbeszéltiek a részleteket, pontosítjátok az elképzelést a pólót illetően. Ezek után csupán várnod kell, hogy elkészüljön, és postára adják. Continue reading

Változatos programok csapatépítésre.

csapatépítő ötletek

csapatépítő ötletek

A magyar tengerről mindenkinek a nyaralás jut eszébe. A szikrázó napsütésben a a kellemesen frissítő vízben megmártózni, majd egy jó hekket enni a strand egyik büféjében.

Esetleg nyaralónk körüli teendőkre gondolunk vagy gyermekkorunk táborai elevenednek fel.

Egy biztos, többségünknek minimum egy szép emléke kötődik a magyar tengerhez.

És ezt miért ne fokoznánk tovább? Miért ne gondolhatnánk rá a csapatépítő ötletek helyszíneként?

Manapság egyre több vállalat ismeri fel a team buildingek jelentőségét, hiszen hatalmas összekovácsoló erővel bír egy-egy közös program, egy önfeledt nap.

Legyen szó kisvállalatról vagy multicégekről, a csapatépítő jelentőségét nem lehet elvitatni.

Az állandó motiváltság és összetartás egyik alapköve lehet egy ilyen megmozdulás.

Ennek megszervezésében és lebonyolításában professzionális segítségre számíthatunk a Balaton PRO-tól, a siófoki cégtől, aki hajóbérlés, vitorlázással kapcsolatos tevékenységek, legény- vagy éppen lánybúcsúk, szülinapok, lánykérések és házassági fordulók mellett a csapatépítések organizálásával is foglalkozik.

Ha konkrét elképzeléssel fordulunk hozzájuk ugyanúgy állnak rendelkezésre, mint ha a weblapjukon található csapatépítő ötletek egyikét választjuk munkatársaink részére. Continue reading