A cégalapítás nehéznek tűnt, míg nem találkoztam velük

Szponzorált tartalom

székhelyszolgáltatás

székhelyszolgáltatás

Már eltelt pár év azóta, hogy első alkalommal jutott az eszembe, milyen jó is lenne vállalkozóvá válni. Nem arról van szó, hogy annyira szörnyű lett volna számomra másnak dolgozni, de bennem mindig is meg volt az a bizonyos vállalkozói véna.

Sok-sok ötletem volt, melyeknek nagy részéről már így utólag látom, hogy nem voltak a legjobbak, de az az igazság, de ez egészen addig nem baj, amíg legalább csak egy bejön közülük, igaz?

Hiszen valóban sok vállalkozó így gondolkodik: nem baj, ha nem valósul meg minden elképzelés úgy, ahogyan azt az elmélet ígérte. Az az igazság, hogy a legtöbb sikeres vállalkozó elmondhatja, hogy nem jött be minden, amibe belevágott. Viszont amit sikerült megvalósítani, az képes annyi bevételt hozni, ami fedezi az összes többit, sőt, még nyereséget is termel.

Ez az egészséges hozzáállás, ha valaki céget vagy cégeket szeretne alapítani, és ha ez valakiből hiányzik, akkor komoly nehézségekbe fog ütközni ezen a pályán.

Persze nem az a célom, hogy bárkit elriasszak a vállalkozástól, nem dehogy! De engem is felkészítettek erre, mielőtt megalapítottam volna a saját cégemet, és ezért utólag rendkívül hálás vagyok, mert így nem a saját káromon kellett ezeket a dolgokat megtanulnom.

Sajnos sokan úgy ugornak bele ebbe az egészbe, hogy egyáltalán nincsenek felkészülve arra, ami rájuk vár, és így sajnos nagyobb a bukás esélye is.

Persze nem azt akarom mondani, hogy engem semmi váratlan nem ért volna, sőt!

Nekem már rögtön a cégalapításnál gondjaim voltak! Azt hittem, hogy az egész egy szörnyen egyszerű folyamat lesz majd, de a valóság ezzel szemben teljesen mást mutatott.

Aztán persze ez is megoldódott valahogy, bár ezt csak egy barátom tanácsának köszönhetem, aki régebben hasonló cipőben járt, mint én. A tanácsának hála azonban már semmi nem állt az utamba ahhoz, hogy végre én is egy profi, sikeres vállalkozóvá válhassak! Ezt a történetet szeretném most jobbam megosztani veletek!

Tehát a cégalapításról van szó, mely során sok-sok problémába ütköztem. Végül a haverom elirányított a következő oldalra: szekhelyszolgaltatas24.hu.

Na ez egy olyan weboldal, amin tényleg érdemes elidőzni, főleg akkor, ha vállalkozásba szeretnél fogni. Sok céges információt fellehet itt fedezni, melyek mind-mind hasznosak lehetnek majd a későbbiekben számodra.

De tulajdonképpen mi is az, amivel ők foglalkoznak? Ha egyszóval kéne jellemeznem őket akkor annyit mondanék, hogy székhelyszolgáltatás, de ezzel nem tudnám még igazán körbeírni ezt a szenzációs szolgáltatót.

Nézzük meg jobban, miről is lenne itt szó!

A székhelyszolgáltatás során gyakorlatilag a céged tőlük bérelheti a székhelyet anélkül, hogy annak ott kéne működnie a hétköznapokban. Tehát, ha te mondjuk vidéken élsz, és ott is szeretnéd a vállalkozásod hétköznapi tevékenységét végezni, de közben szeretnéd, hogy a céged székhelye Budapesten legyen bejelentve, akkor ők erre megoldást jelentenek.

Ez azért lehet például jó, mert egy Budapesten bejelentett vállalkozás címe egyszerűen jobban csenghet sok ügyfél számára. Nem azt akarom mondani ezzel, hogy egy vidéki vállalkozás nem működhet jól, nehogy valaki félreértsen, de vannak emberek, akiknek ez egyszerűen számít.

De beszélhetnék arról is, hogy egy székhelyszolgáltatás igénylésével rengeteg felesleges tehertől szabadulhatunk meg, és így tényleg csak azzal kell foglalkoznunk majd, ami konkrétan a vállalkozásunkhoz kapcsolódik. Így minden egyszerűbbé válik, és ami a legfontosabb: a vállalkozásod is jobb eséllyel léphet a siker útjára.

Egy székhellyel kapcsolatos adminisztratív tevékenységek sajnos meglehetősen rabolják az időt, így ez egy olyan szempont, amit tényleg minden vállalkozónak figyelembe kell vennie. Én is ettől a profi csapattól bérlem a cégem székhelyét, szóval tapasztalatból beszélek: valóban több időm jut a fontos dolgokra, és biztos lehetek abban is, hogy a vállalkozásom soha nem vált volna ilyen sikeressé, ha nem lépek kapcsolatba ezzel a kiváló szolgáltatóval.

És itt többről is szó lehet, mint székhelyszolgáltatásról! Hiszen, ha egy induló vállalkozásról van szó, akkor a cég megalapításában is segítenek! Velem is pontosan így történt! Előtte is próbálkoztam már cégeket alapítani egyedül, de azok mindig szörnyen nyögvenyelősen történtek, és állandóan volt valami, ami megakasztotta a folyamatot.

Na ez a szekhelyszolgaltatas24.hu csapatánál teljesen másképpen ment! Ők pontosan tudták, hogy milyen papírokra van szükség, és látszott, hogy a kisujjukban van ez az egész!

A székhelyszolgáltatásuk egyébként többféle csomagokban is elérhető, és bizonyos esetekben jár egy teljesen ingyenes bónusz hónap is! És ha még azt is figyelembe veszem, hogy milyen baráti árakon dolgoznak, akkor összességében azt kell mondanom, hogy nagyon megéri szerződni velük!

Én egyébként sokáig gondolkodtam azon is, hogy esetleg a saját lakásomra jelenteném majd be a cégem székhelyét, de miután jobban utánanéztem ennek a lehetőségeknek gyorsan elvetettem azt, mert így olyan dolgok vártak volna rám, melyekkel szemben nem biztos, hogy helytálltam volna.

Gondolok itt például a hatósági ellenőrzésekre, melyek sok esetben váratlanul történnek. Azért elég kellemetlen lett volna, ha hirtelen beállítanak a lakásomra, nem? Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor valamiféle plusz adót is kell fizetnem, de ennek már nem is néztem utána annyira, mert már az első ok is bőven elég volt rá, hogy lemondjak erről a lehetőségről.

Még a cégtáblával kapcsolatban is lehet bakizni: ha az nem megfelelően van elhelyezve, akkor büntetésre számíthatunk. Fontos ugyanis, hogy közterületről is jól láthatók legyenek ezek a táblák.

Ez a lelkiismeretes csapat természetesen erről is gondoskodik, mikor a székhelyszolgáltatásukat igényled, így Neked már ezzel sem kell majd foglalkoznod. Kiváló, nemde?

Amit még elfelejtettem mondani: a tárgyalóterem. Bizony, ők még arról is gondoskodnak, hogy legyen tárgyalótermed náluk, így lesz hol majd fogadnod az ügyfeleket, ha az szükséges. Biztos vagyok benne, hogy több sikeres tárgyalásomat is annak köszönhetem, hogy az ő nívós és színvonalas tárgyalótermükben bonyolíthattam le azokat.

Kezd érdekelni ez a szolgáltatás? Ha igen, akkor azt nem csodálom, hiszen sok-sok jó dolgot elmondtam már róluk, de ha esetleg még lennének kérdéseid, illetve, ha még lenne benned valamiféle bizonytalanság, akkor a legjobb, ha felmész a weboldalukra. Ott további információk állnak majd a rendelkezésedre, melyekkel már könnyebb lesz a döntésed.

Én szívből ajánlom őket, hidd el, segíteni fognak!

Úgy érzed, hogy vannak kiváló ötleteid, de félsz a céges ügyintézéstől? Ez ne jelentsen többé akadályt! Irány a weboldaluk, és jelentkezz! Mert így a Te sikertörténeted is kezdetét veheti, pont úgy, ahogyan az enyém is kezdődött! Szóval azt mondom, hajrá!

Legyél Te is sikeres vállalkozó, a szekhelyszolgaltatas24.hu segítségével! Ha egy ilyen csapat áll majd a vállalkozásod mögött, akkor számodra is minden egyszerűbbé válik!

This entry was posted in Egyéb.