Szponzorált tartalom
Rohantam, hogy mindennel időben elkészüljek, mire megérkezik a barátnőm, ugyanis ma én látom őt vendégül. Régen beszélgettünk már, és sok minden történt mindkettőnkkel. Amikor legutoljára találkoztunk mesélte, hogy elkezdték árulni a családi házukat, mert miután a gyerekek kirepültek már túl nagynak bizonyult kettejüknek, és keresnének egy kisebbet. Reménykedtek, hogy hamar elkel majd, de izgult, mert az utóbbi időben nem nagyon ment az ingatlanpiac.
Mikor megérkezett és leültünk enni, szinte azonnal megkérdeztem, hogyan haladnak az eladással. Megkönnyebbülten mondta, hogy képzeljem el, de olyan hamar elkelt, hogy nem is számítottak rá. Nem voltak felkészülve néhány dologra például az energetikai tanúsítvány is hiányzott.
Látta rajtam, hogy nem nagyon értem és valószínű nem vagyok tisztában azzal hogyan is működik az energetikai tanúsítvány készítés. Így hát erről kezdett mesélni, én pedig csodálkozva hallgattam, kérdeztem és figyeltem rá.
Először elmondta miért is kell ez az energetikai tanúsítvány, mert sajnos bevallom ezt sem tudtam ezelőtt. Ez egy olyan dokumentum, ami tartalmazza a ház vagy lakás, tehát az ingatlan fenntarthatóságának mértékét, hogy mennyi energiába kerül fenntartani az ingatlant és mennyire gazdaságos. Ezt számos szempont alapján egy kategóriába sorolják az ehhez értő szakemberek. Ilyen szempontok a nyílászárók állapota, a ház fekvése, a fűtés rendszere, a víz melegítésére alkalmas eszköz korszerűsége, állapota és hatékonysága vagy például a ház szigetelése. Ugye ezek az idő előre haladtával folyamatosan romló, változó, esetenként felújításra kerülő dolgok, így az energetikai tanúsítványt nagyjából 10 évenként érdemes – sőt kell is – újracsináltatni.
Barátnőm házának ugyanis volt ilyen tanúsítványa csak lejárt, és a ház eladásához muszáj volt egy újat, egy frissebbet csináltatni. Ezért keresték fel SOS az Ecoteam csapatát, mert ez a cég sürgős esetekben 12 óra alatt elkészíti a dokumentumokat. Ilyen tanúsítvánnyal már majdnem 10 éve minden új és régi építésű ingatlannak rendelkeznie kell, kötelezően.
Tehát barátnőm férje fel is hívta a céget, akik segítőkészek voltak, és néhány fontos adat egyeztetése után megbeszéltek másnapra egy időpontot, amikor a hozzáértő szakemberek kimennek a házhoz és elvégeznek minden szükséges mérést, megvizsgálják a házat, ami alapján majd a besorolás történni fog. Ez a besorolás egyébként 12 kategóriába történik. Van a legjobb kategória, aminek a jele az AA++, ugyanis az ilyen besorolású ingatlan minimális, kevesebb, mint 40% energiaigényű, míg a legrosszabb a JJ jelzésű, kiemelkedően rosszat jelent, az energiaigénye több, mint 500%. A többi 10 kategória pedig az előbb említett kettő közt helyezkedik el.
Nem igazán akartam elhinni, hogy valóban 12 óra alatt el tud készülni egy ilyen tanúsítvány, de mondta barátnőm, hogy az óriási tapasztalat és a szakértelem ezt lehetővé teszi. A szakemberek a helyszíni felmérés után azonnal elküldték a központi irodába az adatokat, ahol el is kezdték elvégezni a számításokat, majd GLS futárral és SMS-ben is elküldték nekik a kész dokumentumokat. Így valóban egyszerű és gyors volt az egész. Azt is mondta, hogy ez a szolgáltatás az ország egész területére kiterjed.
Az egész menüsort megettük és hamar elrepült az este, mert szinte végig az energetikai tanúsítvány készítése és az Ecoteam volt a téma. Végül meg is beszéltünk még egy találkozót a jövő hétre, hogy akkor minden mást is ki tudjunk majd beszélni.